|
Hajléktalan a betöréssorozat tettese
2007. október 25. 14:56
Az elmúlt év nyara óta több, Csongrád város területén elkövetett vagyon elleni bűncselekmény miatt érkezett bejelentés a rendőrségre. Az esetekkel kapcsolatban megindult nyomozások végül egy jelenleg Tatán tartózkodó személyhez vezették a hatóságot.
 A büntetett előéletű 27 esztendős férfi - az eddig rendelkezésre álló adatok alapján 2006. nyara óta - közel húsz helyre, többnyire különféle üzletekbe tört be Csongrádon, amely helyekről a talált készpénzeken túl egyéb áruféleségeket is magával vitt. A munka és lakhely nélküli férfi elfogását követően további bűncselekményekről is vallomást tett, elmondása szerint ebből tartotta fenn magát. Vallomásából az is kiderült, hogy több eltulajdonított kerékpár és mobiltelefon is az ő számlájára írható, de olyan is előfordult, hogy magánház padlásáról rézüstöt, alumínium evőeszközöket vitt magával. Ügyében – előzetes letartóztatása mellett – az eljárást a Csongrád Városi Rendőrkapitányság folytatja.
A radiohir.hu hírportálon megjelenő információk bármilyen utánközlése, kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges. |