2010. szeptember 6. hétfő
Jótékonyság nélkül játék sincs Felgyőn
2007. október 25. 15:52
Tizenegyedik alkalommal vásárolhat jótékonysági bálon összegyűlt adományokból udvari játékokat a felgyői tagóvoda.

A Felgyői Napköziotthonos Tagóvoda immár a csanyteleki, a felgyői és a tömörkényi önkormányzat által létrehozott óvodák igazgatóságának a része, de az önállóságát nem vesztette el.
A harminc éve működő óvoda az októberi ünnep előestéjén tizenegyedik alkalommal rendezte meg a jótékonysági bálját. A tagintézmény vezetője, Gyöngyössy Gézáné lapunknak elmondta: az állami normatívából csak a legalapvetőbb működtetésre futja, így a játszóudvar eszközállományának bővítésére, a meglévők karbantartására szponzorok nélkül még csak gondolni se mernének. A jótékonysági báljaik általában teltházasak, idén akadt cégtulajdonso, aki jutalomként e bálra váltott belépőjegyekkel lepte meg a mintegy félszáz alkalmazottját.
A jótékonysági mulatságon idén egy medállal ismerték el azon támogatóik segítségét, akik a kezdetek óta segítik a báljaik sikerét. A kitüntetést átvehette Zentai Kálmán csongrádi grafikus, aki egy-egy általa készített akvarellel – fődíjként – mindig biztosítja a tombola sikerét, szintén elismerésben részesült az óvodai konyha dolgozói közössége. A Stéhlik Gyula által készített érmet kapta még a báli büfé működtetője, Forgó Imre, valamint az egyik állandó főszponzor, Horváth Lajos vállalkozó.









 Vissza   Küldje el a cikket ismerősének!    Nyomtassa ki ezt a cikket!

 

A radiohir.hu hírportálon megjelenő információk bármilyen utánközlése, kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

  10.09.05 11:00   160 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 12:00   161 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 13:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 14:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 15:00   163 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 16:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 17:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 18:00   162 cm (2009-ben: -124 cm)
  10.09.05 19:00   161 cm (2009-ben: -124 cm)
Forrás:  www.atikovizig.hu


  Csongrádi szó I. évfolyam 1. szám
  Csongrádi szó I. évfolyam 2. szám


07.11.22   A jól működő vasút regionáli…
07.11.22   Fáklyákkal és gyertyákkal de…
07.11.17   Gyertyás megmozdulás a 147-e…
07.11.17   Színesfém-tolvajt fogtak a C…
07.11.14   Megtalálták a Miloš Crnjansk…
07.11.12   Edzőcsere a csongrádi csapat…
07.11.12   Rablássá fajult a benzintolv…
07.11.11   Malomügy - együttműködés kör…
07.11.11   Házhoz megy a Mikulás Csongr…


06.11.09   Napi hírműsor 2006.11.09 (csütörtök)
06.11.08   Napi hírműsor 2006.11.08 (szerda)
06.11.03   Heti hírműsor 2006.11.03 (péntek)
06.10.28   Heti hírműsor 2006.09.27 (szombat)
06.10.20   Heti hírműsor 2006.10.20 (péntek)
06.10.13   Heti hírműsor 2006.10.13 (péntek)
06.09.29   Heti hírműsor 2006.09.29 (péntek)
06.09.25   Napi hírműsor 2006.09.25 (hétfő)
06.09.20   Napi hírműsor 2006.09.20 (szerda)


  Gong Rádió
  Időjárás
  Linkgyűjtemény
  Menetrendek
  Mentsvár az Állatokért Alapítvány
  Mozi, koncert, színház, TV


  Csongrádi szó I/1
  Tanulmány
  Csongrádi napok 2007 programfüzet
  Adobe Acrobat Reader letöltése
  Árfolyam
 
 
  Szótár
 




  Bluebell Magyarország
 
  radiohir.hu  • Tel. (minden nap 14 és 18 óra között) : +36 (63) 482-475 •   info@radiohir.hu