2010. szeptember 6. hétfő
Bezárnák a teljes 147-es szárnyvonalat
2007. november 6. 19:17
A csongrádi állomás épületéről ellopták az 1888. évi vasútvonal-átadásra emlékeztető réztáblát, a jövő évi jubileumi ünnepségre a vasutasok ezt kőtáblával pótolják. A legújabb hírek szerint a megemlékezést már csak a vonatok nélkül tarthatják meg.

Bedő Tamás csongrádi polgármester, országgyűlési képviselő szerint a 147-es számú vasútvonal teljes bezárása ellen –Csongrádtól Orosházáig, Szentestől Makóig egységesen tiltakoznak az érintett települési vezetők, valamint a polgármester- és a képviselőkollégái egyaránt.
A 147-es vonal bezárásra ítélt Szentes és Orosháza közötti szakasza mellé október végén besorolta a minisztérium a Szentes-Kiskunfélegyháza szakaszt is. A döntés eme előkészítettségéről az önkormányzatok október 27-edikén 17 óra után kaptak körlevelet e-mailben, amelyben kérte a szaktárca, hogy legkésőbb november 7-edikéig, hivatalos képviselő-testületi álláspontot közöljenek a minisztériummal. Tekintettel a négynapos ünnepi hétvégére, a rendkívüli tanácskozás összehívása Csongrádon is lehetetlenfeladatnak bizonyult.
Bedő Tamás most is energikus fellépést ígért, ő az előző választási ciklusban – a BZ-motorvonatok tengelyhiba miatti gyors, pótlóbuszok indítása nélküli kivonása kapcsán – igen kemény bírálatot fogalmazott meg. A több tucat médiában megjelent nyilatkozatai következtében a 147-es vonalon az elsők között állt helyre a forgalom, a MÁV ZRt. legfelsőbb vezetése pedig nyílt levélben kért elnézést a csongrádiaktól. A fiatal szocialista politikus tegnap egy levélben tájékoztatta Felsmann Balázst, a közlekedési tárca szakállamtitkárát, melyben egyértelművé tette: a csongrádi önkormányzat az infrastrukturális feladatokból kisebbeket át tud ugyan vállalni, a pályafenntartásban és a személyszállítási üzem működtetésében viszont nem tud, s nem is óhajt részt venni. A polgármester határozottan arra kérte a szakállamtitkárt, hogy a minisztérium a következő menetrendi időszakra is rendeljen a 147-es vonalra személyszállítási közszolgáltatást.
A Vasutas Települések Szövetségének (VTSZ) mintegy egy éve tagja a csongrádi önkormányzat is, ám ennek ellenére nem került informálisabb előnybe, mint az e körön kívüliek. A Kóka János vezette szabaddemokrata minisztérium ugyanis a VTSZ-t sem tekintette kiemelt partnernek, számukra sem küldtek többletinformációt. A VTSZ elnöke, Csanádi István mezőhegyesi polgármester  kora este a radiohir.hu-nak elmondta: szerda reggel, a vasutasok sztrájkjával egyidőben – egyelőre csak Mezőhegyesen –  lakossági tiltakozó megmozdulást tartanak. Ha a kormányzatnál nem találnak értő fülekre, akár hathatósabb akcióktól, így közúti forgalombénító demonstrációtól sem riadnak vissza.









 Vissza   Küldje el a cikket ismerősének!    Nyomtassa ki ezt a cikket!

 

A radiohir.hu hírportálon megjelenő információk bármilyen utánközlése, kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

  10.09.05 11:00   160 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 12:00   161 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 13:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 14:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 15:00   163 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 16:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 17:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 18:00   162 cm (2009-ben: -124 cm)
  10.09.05 19:00   161 cm (2009-ben: -124 cm)
Forrás:  www.atikovizig.hu


  Csongrádi szó I. évfolyam 1. szám
  Csongrádi szó I. évfolyam 2. szám


07.11.22   A jól működő vasút regionáli…
07.11.22   Fáklyákkal és gyertyákkal de…
07.11.17   Gyertyás megmozdulás a 147-e…
07.11.17   Színesfém-tolvajt fogtak a C…
07.11.14   Megtalálták a Miloš Crnjansk…
07.11.12   Edzőcsere a csongrádi csapat…
07.11.12   Rablássá fajult a benzintolv…
07.11.11   Malomügy - együttműködés kör…
07.11.11   Házhoz megy a Mikulás Csongr…


06.11.09   Napi hírműsor 2006.11.09 (csütörtök)
06.11.08   Napi hírműsor 2006.11.08 (szerda)
06.11.03   Heti hírműsor 2006.11.03 (péntek)
06.10.28   Heti hírműsor 2006.09.27 (szombat)
06.10.20   Heti hírműsor 2006.10.20 (péntek)
06.10.13   Heti hírműsor 2006.10.13 (péntek)
06.09.29   Heti hírműsor 2006.09.29 (péntek)
06.09.25   Napi hírműsor 2006.09.25 (hétfő)
06.09.20   Napi hírműsor 2006.09.20 (szerda)


  Gong Rádió
  Időjárás
  Linkgyűjtemény
  Menetrendek
  Mentsvár az Állatokért Alapítvány
  Mozi, koncert, színház, TV


  Csongrádi szó I/1
  Tanulmány
  Csongrádi napok 2007 programfüzet
  Adobe Acrobat Reader letöltése
  Árfolyam
 
 
  Szótár
 




  Bluebell Magyarország
 
  radiohir.hu  • Tel. (minden nap 14 és 18 óra között) : +36 (63) 482-475 •   info@radiohir.hu