|
Edzőcsere a csongrádi csapatnál
2007. november 12. 17:49
Az eddigi pályaedzőt, Gál Lajost bízta meg a felnőtt csapat edzői feladatainak ellátásával a Csongrádi Tiszapart Sportegyesület (CSTSE) elnöksége.
 Az egyesület elnöke, Kiss István a vasárnap esti döntésről lapunknak elmondta: alapvetően elégedetlenek voltak az eddigi eredményekkel, hiszen az igen szoros küzdelmet mutató játék után végül Baján és Monoron is vereséget szenvedett a csapat, s most – hazai környezetben – a Vasas II-t sem sikerült legyőzni, sőt, ezúttal az eredmény még szorosnak sem volt nevezhető. A szerb származású edző menesztésének valódi hátteréről az elnök nem kívánt további részleteket elárulni, lapunk azonban úgy tudja, a markáns hangvételű és kemény edzésmunkát megkövetelő szakembert több játékos egyszerűen nem volt hajlandó elfogadni, ráadásul a játékosok és az edző között a kommunikációs gondok is folyamatosak voltak, hiszen Milosevics minimális szinten beszéli a magyar nyelvet, tolmács viszont csak ritkán volt mellette. A korábbi pályaedzőtől, a Csongrádon jól ismert testnevelő tanártól, Gál Lajostól a CSTSE elnöksége azt reméli, hogy „rendet tud tenni a fejekben”, s – a csapattal jó összhangot kialakítva –a jobb sorsra érdemes gárdát ki tudja mozdítani a tizenhatos tabellán jelenleg elfoglalt tizennegyedik – kieső – helyéről.
A radiohir.hu hírportálon megjelenő információk bármilyen utánközlése, kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges. |
|