2010. szeptember 6. hétfő
Gyertyás megmozdulás a 147-es vasútvonalért
2007. november 17. 18:47
Gyertyás-fáklyás tüntetést tartanak a Csongrád kistérségben élők november 20-adikán, kedden 17 órától a csongrádi vasútállomás előtt. A lakosok így kívánnak üzenni a kormánynak: a több mint 24 ezer lakosú kistérség nem maradhat vasút nélkül!

A csongrádi vasútvonal a 119 éves történetében túlélt már világháborúkat, gazdasági recessziókat, sőt még a kommunizmus negyven éve sem tudta elpusztítani, a Gyurcsány-Kóka szocialista-szabaddemokrata kormány viszont elképzelhető, hogy túltesz minden sorscsapáson, hiszen december elején olyan pont kerülhet erőszakkal a 147-es számú szárnyvonal történetének végére, amelyet a csongrádiak többsége rossznak tart – véli Murányi László, az Összefogás Csongrádért Egyesület ügyvezető elnöke. Szerinte a csongrádiaknak most egy békés tüntetésen, a vasútállomás előtt meg kell szorítaniuk egymás kezét, s – a média közreműködésével – egyértelműen meg kell üzenniük a kormánynak: nem engedik a három megyét összekötő vasútjuk lerombolását.
A megye névadó városának vasútállomásán – ahonnan a közlekedési szaktárca elképzelései szerint december 9-edikén 22 óra 10 perckor gördülne ki az utolsó vonat, Szentes felé – péntek délután sajtótájékoztatót tartott a civil szervezet, amely a helyi képviselő-testületben is jelen van egy ötfős frakcióval, sőt a városgazdasági és a pénzügyi bizottság elnökeit is ők adják. A jelenlévő képviselők – dr. Kurucz Ferenc elnök, Murányi László ügyvezető elnök, Nagypál Sándor elnökségi tag és a frakcióhoz a közelmúltban csatlakozott Szebeni István – hangsúlyozták: ilyen merényletre még egyik kormány sem készült Csongrád ellen, mint amit most a Gyurcsány-kabinet tervez. A háromperces kiskunfélegyházi átszállási időkkel és – többek között – a jegykiadó rendszer modernizálásának folyamatos halogatásával előkészített decemberi vasútvonali üzemszünet elrendelése ellen november 20-adikán, kedden 17 órától gyertyás-fáklyás tüntetést szerveznek, amelyen egyértelműen kinyilvánítják a csongrádiak közös akaratát, majd a hármas vágány melletti peronrészen több százan fogadják a menetrend szerint Szentes felől 17 óra 49 perckor begördülő vonatot, amely a kormány elképzelései szerint december 9-edikén az utolsó „félegyházi vonat” lesz.

Képen: a Csongrád-Szentes vasúti híd, amely december 9-edikétől kihasználatlanul maradhat.









 Vissza   Küldje el a cikket ismerősének!    Nyomtassa ki ezt a cikket!

 

A radiohir.hu hírportálon megjelenő információk bármilyen utánközlése, kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

  10.09.05 11:00   160 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 12:00   161 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 13:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 14:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 15:00   163 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 16:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 17:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 18:00   162 cm (2009-ben: -124 cm)
  10.09.05 19:00   161 cm (2009-ben: -124 cm)
Forrás:  www.atikovizig.hu


  Csongrádi szó I. évfolyam 1. szám
  Csongrádi szó I. évfolyam 2. szám


07.11.22   A jól működő vasút regionáli…
07.11.22   Fáklyákkal és gyertyákkal de…
07.11.17   Gyertyás megmozdulás a 147-e…
07.11.17   Színesfém-tolvajt fogtak a C…
07.11.14   Megtalálták a Miloš Crnjansk…
07.11.12   Edzőcsere a csongrádi csapat…
07.11.12   Rablássá fajult a benzintolv…
07.11.11   Malomügy - együttműködés kör…
07.11.11   Házhoz megy a Mikulás Csongr…


06.11.09   Napi hírműsor 2006.11.09 (csütörtök)
06.11.08   Napi hírműsor 2006.11.08 (szerda)
06.11.03   Heti hírműsor 2006.11.03 (péntek)
06.10.28   Heti hírműsor 2006.09.27 (szombat)
06.10.20   Heti hírműsor 2006.10.20 (péntek)
06.10.13   Heti hírműsor 2006.10.13 (péntek)
06.09.29   Heti hírműsor 2006.09.29 (péntek)
06.09.25   Napi hírműsor 2006.09.25 (hétfő)
06.09.20   Napi hírműsor 2006.09.20 (szerda)


  Gong Rádió
  Időjárás
  Linkgyűjtemény
  Menetrendek
  Mentsvár az Állatokért Alapítvány
  Mozi, koncert, színház, TV


  Csongrádi szó I/1
  Tanulmány
  Csongrádi napok 2007 programfüzet
  Adobe Acrobat Reader letöltése
  Árfolyam
 
 
  Szótár
 




  Bluebell Magyarország
 
  radiohir.hu  • Tel. (minden nap 14 és 18 óra között) : +36 (63) 482-475 •   info@radiohir.hu