2010. szeptember 6. hétfő
Fáklyákkal és gyertyákkal demonstráltak a vasútvonalért
2007. november 22. 19:44
A száztizenkilenc éves 147-es számú vasútvonalért fáklyákkal és gyertyákkal demonstráltak kedden kora este a csongrádiak, akikhez a régió más településeiről is többen csatlakoztak.

A megye névadó városában a vasútért a helyiekkel együtt demonstráltak a csanytelekiek, a tömörkényeik és a felgyőiek, sőt a Tisza túlpartjáról, Szentesről még vonattal is érkeztek néhányan a megmozdulásra.
A demonstrációt szervező Összefogás Csongrádért Egyesület – amely a helyi képviselő-testületi legnagyobb frakcióját adja – elnöke, dr. Kurucz Ferenc a demonstráción egyértelműen kijelentette: a 147-es szárnyvonal mentén élők nem engedik a vasútjuk bezárását, ezt a vonalat 119 év után senki nem veheti el az itt élőktől!
A két csongrádi országgyűlési képviselő közül a szervezők elsőként Bedő Tamás szocialista honatyának adtak szót, aki hangsúlyozta: ma már a szakminisztérium államtitkára, Garamhegyi Ábel hivatalosan is bejelentette, hogy december 9-edike után is lesz személy- és teherforgalmi közlekedés a 147-es szárnyvonalon. A város polgármesteri tisztségét is betöltő fiatal politikus megköszönte mindazok munkáját, akik a tárgyalásokon segítették az érdekérvényesítést. A Bedő után mikrofonhoz lépő Vincze László fideszes-kisgazda honatya kérdőre vonta a kormánypárti képviselőtársait, miért fogadták el – mint például a szentesi Szirbik Imre – hétfőn az interpellációjára kitérő választ adó államtitkár mondandóját, s miért nem szavazott Bedő, aki egyébként jelen volt a teremben? Vincze felszólította a szocialista képviselőket” „fejezzék be az emberek hülyítését”, s ha kell, ne csak szavakban, hanem szavazáskor is álljanak helyt, ám ha ez a politikai megterhelés már túl sok nekik, váljanak meg a polgármesteri székeiktől.
A megszólított Bedő a demonstráció után a médiának azt nyilatkozta: az elmúlt hetekben a probléma megoldása érdekében folyamatosan tárgyalt, s – Vinczével ellentétben – nem csak egy, politikai felhangokkal átszőtt interpellációt írt meg.
A Szentes felől az állomásra hosszú kürtjellel begördült 17 óra 50 perces „félegyházi vonatot” a mintegy kettőszáz demonstráló fáklyákkal és gyertyákkal fogadta.









 Vissza   Küldje el a cikket ismerősének!    Nyomtassa ki ezt a cikket!

 

A radiohir.hu hírportálon megjelenő információk bármilyen utánközlése, kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

  10.09.05 11:00   160 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 12:00   161 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 13:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 14:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 15:00   163 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 16:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 17:00   162 cm (2009-ben: -123 cm)
  10.09.05 18:00   162 cm (2009-ben: -124 cm)
  10.09.05 19:00   161 cm (2009-ben: -124 cm)
Forrás:  www.atikovizig.hu


  Csongrádi szó I. évfolyam 1. szám
  Csongrádi szó I. évfolyam 2. szám


07.11.22   A jól működő vasút regionáli…
07.11.22   Fáklyákkal és gyertyákkal de…
07.11.17   Gyertyás megmozdulás a 147-e…
07.11.17   Színesfém-tolvajt fogtak a C…
07.11.14   Megtalálták a Miloš Crnjansk…
07.11.12   Edzőcsere a csongrádi csapat…
07.11.12   Rablássá fajult a benzintolv…
07.11.11   Malomügy - együttműködés kör…
07.11.11   Házhoz megy a Mikulás Csongr…


06.11.09   Napi hírműsor 2006.11.09 (csütörtök)
06.11.08   Napi hírműsor 2006.11.08 (szerda)
06.11.03   Heti hírműsor 2006.11.03 (péntek)
06.10.28   Heti hírműsor 2006.09.27 (szombat)
06.10.20   Heti hírműsor 2006.10.20 (péntek)
06.10.13   Heti hírműsor 2006.10.13 (péntek)
06.09.29   Heti hírműsor 2006.09.29 (péntek)
06.09.25   Napi hírműsor 2006.09.25 (hétfő)
06.09.20   Napi hírműsor 2006.09.20 (szerda)


  Gong Rádió
  Időjárás
  Linkgyűjtemény
  Menetrendek
  Mentsvár az Állatokért Alapítvány
  Mozi, koncert, színház, TV


  Csongrádi szó I/1
  Tanulmány
  Csongrádi napok 2007 programfüzet
  Adobe Acrobat Reader letöltése
  Árfolyam
 
 
  Szótár
 




  Bluebell Magyarország
 
  radiohir.hu  • Tel. (minden nap 14 és 18 óra között) : +36 (63) 482-475 •   info@radiohir.hu